Sőregi Zoltán
1944 nyarán
egyre világosabb lett, hogy a hitleri Németország nem kerülhet ki győztesen
ebből a konfliktusból. Augusztus közepén, miközben a szovjet csapatok átlépték
Románia határát, Mihály román király megpróbálta az olasz mintát követni,
vagyis átengedni országán a nagy anyagi fölényben harcoló szovjet csapatokat.
Ez Hitlert nagyon érzékenyen érintette, egyrészt a Románia területén álló
csapatai, másrészt a ploesti-i kőolajforrások miatt, amelyek nagy szerepet játszottak
a német hadigépezet üzemanyag-ellátásában. Románia fiatal uralkodója azonban
1944. augusztus 23-án cselekedett, és felbontotta a Hitlerrel fennálló
szövetséget.
A román csapatok
egy része már ezen a napon a németek ellen fordította fegyverét. A Dél- Erdély
ellen megindult magyar-német támadást, melynek célja a Kárpátok déli
szorosainak lezárása volt, azonban csak jelentős mértékű szovjet segítséggel
tudták visszavetni. A Heszlényi József vezérezredes által vezetett magyar 3.
hadsereg az Alföld déli részén át hátrálva végül október elején a Tisza folyó
mögött tudta védelmi vonalát megszilárdítani. A 2. Ukrán Front kötelékébe
besorolt román 1. hadsereg és a volt hadifoglyokból toborzott Tudor
Vladimirescu önkéntes hadosztály 1944. október 8-án zárkózott fel a Tisza
vonalára. Október 11-én a szovjet csapatokkal sűrűn beékelt román erők több
helyen is átkeltek a folyón, Szolnok és Mindszent között elszigetelt hídfőket
alakítva ki. Ezután a Debrecen mellett vívott harcokba vezényelték a
seregtestet, ahol részt vettek a város október 20-án történt bevételében. Majd
visszairányították őket Tiszaug és Tiszainoka közé, ahol átkeltek a folyón. A
hadsereg hegyi alakulatai november 7.-9. között Tiszacsegénél váltottak partot,
és indultak tovább a borsodi iparváros, Miskolc elfoglalására. A Tudor
Vladimirescu hadosztály eközben Tiszanánánál kelt át a jobb partra, ahol a
felső vezetés Salgótarjánt tűzte ki célul számára.
A 2. Ukrán Front
jobb szárnyán harcoló román 4. hadsereg az észak-erdélyi harcokban küzdött, a
halogató harcokat folytató német és magyar erőket követve csak október 26-án
lépett a trianoni Magyarország területére, és november elsején zárkózott fel a
folyó vonalára. A hadsereg sávhatárai Csap-Tokaj D. között húzódtak. Feladatul
tűzték ki eléjük, hogy átkelve a Tiszán hatoljanak be a Bodrogköz területére,
és ott észak felé nyomulva tisztítsák meg az ott védekező magyar és német
erőktől. Velük szemben a Kárpátokból a 4. Ukrán Front nyomása elől visszavonuló
leharcolt csapatok álltak szemben.
A Kárpátokban
húzódó Árpád-vonal feladását követően a magyar felső vezetés a Tisza vonalát
jelölte ki, mint feltétlenül védendő arcvonalszakaszt. A magyar 1. hadsereg
parancsnokának (v. László Dezső vezérezredes) alárendeltségében más csapatok
mellett többek között itt harcolt a 24. magyar gyaloghadosztály is, melyet a
hadosztályközvetlen alakulatok mellett a nyíregyházi 12.gy.e., a kassai
21.gy.e., valamint az ungvári 24. gy.e. alkotott.
A hadosztályt
még 1944 tavaszán szállították Galíciába, ahol erején felül teljesítve, nagy
áldozatokat hozva folytatott védekező harcokat, jelentős veszteségeket
szenvedett, míg pótlást leginkább csak feloszlatott seregtestek alakulatai
közül kapott. A kemény harcokat követően végül már a trianoni Magyarország
területén, a Tisza jobb partján védekezett a megtépázott, leharcolt seregtest,
a Révleányvártól Bodrogkeresztúrig
húzódó arcvonalszakaszon. Ezeket az állásokat 1944. november 5 -től 26-ig
tartották, ez alatt a szemben álló szovjet és román csapatok átkelési
kísérleteit folyamatosan meghiúsitották. Az egyik legjelentősebb sikerüket
Kenézlőnél érték el, ahol három napos kemény küzdelemben csaknem teljesen
megsemmisítették a román 18. gyaloghadosztály egy átkelt harccsoportját.
A szovjet alárendeltségben harcoló román csapatok
november 18-ról 19-re virradó éjjel 2 h.30-korát keltek a Tiszán az előzőleg
felrobbantott kenézlői vasúti híd roncsainál, és a november 15-én este
hadosztálytartalékból védőállásba rendelt kassai 21/I zászlóalj.(zlj.pk. Bódy
Antal szds.) csapataival szemben a parti füzesekben megvetették a lábukat.
Átkelésüket megkönnyítette, hogy a híd roncsai felfogták a folyó által sodort ágakat,
amikből torlasz keletkezett. Utánpótlásukra még aznap éjjel erős aknavető
tűzfedezet alatt újabb részeket dobtak át a folyón. A falu felé támadó román
csapatokat a honvédek visszavetették, de az ártéri erdőt a rendelkezésre álló
csekély erő miatt nem lehetett megtisztítani. Az erdő átfésülésére induló Varga
őrmestert és embereit (két raj) az ellenség fogságba ejtette. Az átkelt román
erők még a hajnal folyamán utánpótlást kaptak, és a túlpartról saját tüzérségük
folyamatosan támogatta őket, tűz alatt tartva a magyar állásokat. A frissen
átkelt csapatok oldalba kapták a hézagos védővonalban harcoló magyar
csapatokat, akik kénytelenek voltak reteszállást létesíteni a felgöngyölítés
elkerülésére. A kemény harcban a kassai zászlóaljnak meg kellett küzdenie az
ellenségen kívül a saját tüzérségi támogatás teljes hiányával is.
Az egyre
fokozódó, a túlpartról harckocsi-ágyúkkal és aknavetőkkel is támogatott
ellenséges nyomással szemben a magyar alakulat felsőbb parancsra visszavonult.
Az új harcálláspontot a szomszédos Viss faluban vették fel. Itt várták meg az
erősítés és a tüzérségi támogatás beérkezését. Ez fokozatosan valósult meg,
mivel az őszi sár erősen akadályozta a tüzérség mozgását. A magyar hadvezetés
lehetőségeihez mérten jelentős mennyiségű, 10-12 üteg erejű tüzérséget vont
össze a hídfő felszámolásához. A tüzércsoport a 78. tü.o.pk. (Mogyoróssy László
alezds.) vezetése alatt állt. Végül november 20.-ról 21.-re virradó éjjel
elegendő erő gyűlt össze, megindulhatott az ellentámadás. A tűztámogatást főleg
15 cm-es tarackok adták, amelyek 21-én hajnalban kezdték el lőni a román
állásokat. Miután tüzüket áthelyezték a folyó túlsó partjára, 06. 50-kor
megindulhatott a gyalogsági támadás is. Három zászlóalj indult támadásra. A
jobbszárnyon a kassai 21/I gyalogzászlóalj két megerősített ellenséges
támpontot küzdött le, harcálláspontját előrevonta Orosz- majd Szarvas-tanyára.
11.00-kor már a Tisza-parton ásták be magukat. Kevésbé simán haladt a két másik
alakulat. A balszárnyon a Maár Gyula őrnagy által vezetett nyírbátori 12/III
zászlóalj támadott, amelyet az 58. utász-zászlóalj részeivel is megerősítettek.
Ez az alakulat csupán három napos véres küzdelemben tudta a Kenézlőtől keletre
fekvő Érhát-tanyát visszafoglalni és az ellenséget a folyóba szorítani. A harcban
a zászlóalj 50-60%-os véres veszteséget szenvedett. Teljesítményük
elismeréseképpen a 12/III zászlóalj katonái háromágú fenyőgallyat viselhettek
sapkájukon díszjelvényképpen, egyetlen alakulatként a Magyar Honvédségben.
Magát a települést és közvetlen környékét a 13. gyaloghadosztályból kivált és a
24 ho. alárendeltségébe utalt 9/I zászlóalj foglalta vissza ugyancsak nagy
veszteségek árán. Érdekesség, hogy a faluban néhány magyar katonát a lakosság
elrejtett a románok elől, ezek sértetlenül kerültek vissza alakulataikhoz.. A
lezajlott harcok hevességét jól mutatja, hogy a vizsgált időszakban a korántsem
teljes veszteségi jelentések majdnem hatvan elesett magyar katona nevét
rögzítik. A harcokban részt vett tisztek közül többeket terjesztettek fel különféle
kitüntetésekre. Az 1944. november 20-án hősi halált halt dr. Ottó Tibor zászlós
a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét nyerte el halála után.
A nagy áldozatok
árán kivívott siker csak rövid életűnek bizonyult. November 26.-án felső
parancsra a magyar csapatok feladták a Tisza vonalát. Az időközben több helyen
is hídfőt képzett román csapatok másnap nagy erőkkel keltek át a folyón, és
Tokaj irányából észak felé nyomultak, sorra foglalva el a bodrogközi
településeket.. A 24. gyaloghadosztály északnyugat felé vonult vissza, hogy
aztán egy átszervezést követően a Kassa melletti Szilicei-fennsíkon vívjon
kemény védelmi harcokat. Részükre a háború csak 1945. április 6-án a
csehországi Cremonse-ben ért véget.
Irodalomjegyzék
Dr. Bernáth Zoltán:
Ukrajnától a párizsi medencéig. Nyíregyháza, 1998
Bene János: Huszonnégyes
honvédek a Kárpátokban. Nyíregyháza, 1997
Bús János- Szabó Péter: Béke
poraikra… II. Varietas ’93 kft., Budapest, 2001
Dr. Salgó Andor, a 21/I.
zlj. segédtisztjének naplója. Kézirat, a szerző birtokában.
Hl Kit. 12 doboz
Gh. Nitu: A román csapatok részvétele a fasizmus elleni háborúban. Hadtörténelmi közlemények, 1955/1, 47.o.