Az augsburgi csata feltételezett helyszínén.

Augsburg közelében 955 augusztus 10-én a Lehel, Búlcsú és Súr vezette magyar sereg összecsapott I. Ottó német katonáival. A csatát a magyar történelem tragikus eseményei között tartjuk számon Muhi és Mohács mellett. Vitathatalnaul jelentős hatást gyakorolt a magyarság életmódjára, mivel 955 után már nem vezettek őseink kalandozó hadjáratokat nyugat felé. (Persze nem szabad elfejteni, hogy I. Péter és Aba Sámuel is vezetett Ausztria és Bajorország területére egy-egy portyát, de ezek már nem sorolhatók a kalandozó hadjáratok közé.)

A csatával kapcsolatban máig több tisztázatlan kérdés merül fel, mely többségében a gyér forrásanyagnak köszönhető. Nem tisztázott a csata helye, és a két sereg mozgása a csata előtt. Az első nagy kérdés, hogy Augsburgtól északra vagy délre játszódtak le az események, hiszen a Lech-mező a várostól délre terül el. Az északi variációt pedig az támogatja, hogy Ottó északról közelítette meg a csatateret, és a város lakói csak augusztus 10. délutánján látták meg - jóval az események után - a német sereget.

Augsburgtól délre 8-10 km széles síkság terül el. A csatával foglalkozó történészek jelentős része, szinte axiómaként kezeli, hogy csakis ez a terület volt alkalmas nagy lovastömegek összecsapására. Nem kívánok itt kitérni a létszám kérdésére (közeljövőben tervezem leadni a csatáról szóló tanulmányomat a Hadtörténelmi Közleményeknek, melyben részletesen foglalkozom a csata vitatott kérdéseivel), de azt meg kell jegyeznem, hogy nem tartom elfogadhatónak a több tízezres létszámbecsléseket. Megítélésem szerint a magyar sereg kb. 10 000, a német kb. 4 000 főt számlált. Minthogy az összecsapások nem egy időben, nem egy helyen játszódtak le, a csapatok csak részenként ütköztek meg, ezek az események nem igényeltek hatalmas sík térségeket.

Másrészt valószínűnek tartom, hogy néhány kutató véleményét az "autóstérkép szindróma" befolyásolta, ugyanis egy nagy méretarányú domborzati térképen az ember eleve valamilyen sík területet keres a lovasharchoz, legalább egy pár négyzetcentiméternyit. Ez persze eleve csak torz eredményt szülhet.

2000. nyarán a Magyar Földrajzi Társaság tanulmányutat szervezett Bajorországba, mely útbaejtette Augsburgot is. A Biztonságföldrajzi és geopolitikai szakosztály - melynek tagja vagyok - felé az a kérés érkezett, hogy az egykori csata helyszínén egyikünk tartson előadást az egykori eseményekről. Én vállalkoztam a feladatra, így a nyár első felében igyekeztem alaposabban utánanézni a csata irodalmának, mely nem volt ismeretlen előttem, hiszen a hadtörténelem órákon rendszerint ejtettem róla néhány szót. Most azonban komoly kihívással kellett szembenéznem, hiszen meg kellett jelölnöm az események helyszínét. Az anyaggyűjtés során külön figyelmet fordítottam a forrásokban fellelhető adatoknak, melyek a terepre vonatkozó információkat közölnek.

Ebből a szempontból, - számomra - Widukind: A szászok története című művének egy mondata volt a legfontosabb, mely így hangzik:

"(a németek) kivonulnak a táborból, számra nézve mintegy nyolc légió. A sereget egyenetlen és nehéz terepen vezetik, hogy az ellenségnek ne adjanak alkalmat arra, hogy zavarják a csapatokat nyilaikkal, amelyeket kíméletlenül használnak a cserjések védelme alatt." (ford. Horváth János)

A német sereg egyenetlen, nehezen járható terepen vonult fel. Nem arról van szó, hogy erdős, bozótos vagy mocsaras területen, hiszen külön kiemeli, hogy a magyarok a cserjésekből támadtak, másrészt a forrás egyértelműen egyenetlen terepról ír. Ez a leírás Ottó seregének felvonulását nem a síkra, hanem dombos, átszegdelt terepre teszi. A Lech folyó völgyét, keletről és nyugatról egyaránt dombos, átszegdelt terület zárja le. Minthogy a magyarok a folyó keleti partján táboroztak és Widukind leírja, hogy a csata előtt átkeltek, így nyílvánvaló, hogy Ottó serege a nyugati sombsort használta felvonulási útként. Tudjuk, hogy a csata előtti éjjelen az augsburgot védő fegyveresek egy része Dietpald gróf vezetésével kiszökött a német táborba. Ebből az következik, hogy a tábor nem lehetett nagyon messze a várostól, de nem is volt nagyon közel, hiszen az augsburgiak nem látták a csata eseményeit. A német tábort megítélésem szerint, 10 kilométeren belül kell keresnünk a nyugati dombsor lábánál. Itt folyik a Schmutter patak, melynek partján fűzérszerűen követik egymást a kis falvak. Ottó serege augusztusban hajtott végre menetet Donauvörth-től. A lovas seregnek olyan táborhely kellett, ahol elegendő víz volt a lóitatáshoz. Ez szintén a Schmutter mellett szól. A fentieket figyelembevéve a német tábor Gablingen környékén lehetett. Ottó 955 augusztus 10-én hajnalban innen indította útnak 8 csapatba osztott seregét az erdős dombok közé, hogy azután déli irányban haladva elérjék a városba nyugatról vezető egykori római utat.

Erre a következtetésre jutottam a források, a szakirodalom és a rendelkezésemre álló kartográfiai anyag elemzése után. Az időjárás sajnos 2000 nyarán nem kedvezett annak, hogy a terepen is meggyőződjek elméletem helyességéről, ugyanis Augsburg esős ködös idővel fogadott benünket, így meg kellett elégednem a város és a Lech folyó látványával. 2001 áprilisában azonban ismét Augsburg felé utazhattam, Berkes Sándor barátom, a Honvéd Kulturális Egyesület elnöke jóvoltából, aki elvállalta, hogy útitársam lesz a terepbejárásban. Odafelé útbaejtettük a dürnkruti (morvamezei) csatateret is, így csak esefelé értük el Augsburgot. Az éjszakát a dombsor fenyőerdői között töltöttük, majd a következő napon bejártuk az egykori összecsapás, általam feltételezett helyszíneit.

Az alábbi összeállításban az itt készült képeket közlöm.

Útban Augsburg felé rövid pihenő Salzburg közelében. Berkes Sándor a Honvéd Kulturális Egyesület elnöke és jómagam.
A Lech.
Hajnal a gablingeni fenyvesben.
A következő panorámaképekre kattintva teljes méretben láthatja.
A Lech folyót és a Schmutter patakot elválasztó dombhát Augsburgtól északra. A jobb szélen Gablingen házai látszanak, ahol a német tábor lehetett. A háttérben húzódó dombsor fedezékében indította el I.Ottó seregét hét csapatban.
A Schmutter patak völgye. A kép jobb szélén a dombsor, az utolsó markáns kiemelkedés a Burgstall domb Ottmarshausennél.
A Schmutter völgye Ottmarshausennél. Feltételezésem szerint itt állította fel a magyar sereg zöme a lesállást.