A csatatér szélén álló emlékkereszt.

A MOHÁCSI CSATATÉR

 

 

 

Kilátás az egykori Földvár falú helyéről. Itt állt a török ágyúsor és a puskás janicsárok sorfala.
A kép bal szélén a Majs és Nagynyárád között húzódó tereplépcső,
jobb szélén a távolbanSátorhely és a történelmi emlékhely.

Kilátás a majsi templomdombról.
Jobb szélen a tereplépcső, középen pedig a majsi völgy előtti mező
ahol a ruméliai hadtest tábort vert 1526. augusztus 29-én.
Távolabb Sátorhely látszik.

Géppuskás kiserőd a tereplépcső oldalában, Majstól északra.

A mohácsi csatatéren megtalálhatjuk
az 1950-es évek elején kiépített
erődrendszer maradványait is.

 

Páncéltörő ágyú fedezéke. A "8"-as szám melletti bemélyedés a cső helye.

A bemutatott három erődelem előtt
széles harckocsiárok húzódik
É-D irányban a tereplépcső előtt.

 

Páncéltörő ágyús kiserőd a majsi templomdomb lábánál. Az erődbe ívben forduló betonozott falú árok vezet, mely lehetővé tette a löveg betolását. A bejáratot vasalt ajtó zárta le. A lövegpajzs eltakarta a kilövőnyílást, melynek bal oldala szélesebb, hogy biztosítsa a célzóberendezés kilátását.