A hadtörténelmi kutatások során folytatott terepmunkára az idegen nyelvű szakirodalom két megnevezést használ, katonai-hadi régészet (military archeology, voennaja archeologija) és csatatér régészet (battlefield archeology). A magyar terminológiában célszerű lenne a csata- és hadszíntérkutatás kifejezést használni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen belül jól elkülöníthető három szakterület:
ˇ roncskutatás (harcjármű,
repülőgép, hajó),
ˇ katonai létesítmények (erődítések, laktanyák, repülőterek
stb.) kutatása
ˇ összecsapások helyszínének kutatása - "küzdőtérkutatás"
Magyarországon az első szervezett-hivatalos csatatérkutatást Papp László régész végezte a mohácsi csatatéren. A több éves nagyszabású kutatómunka eredményeként sikerült rekonstruálni a terület XVI. századi településszerkezetét, és lakossági bejelentés alapján feltárni az első két tömegsírt. A kitűzött cél, a csata "belső kűzdőterének" behatárolása mégsem sikerült, de a kutatások bizonyították, hogy a csatatér nem kutatható hagyományos régészeti módszerekkel, több tízezer négyzetmétert nem lehet, - vagy inkább nem érdemes - kutatóárkokkal átvizsgálni és feltárni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a csatatér nem kutatható, csak a meg kell találni az alkalmas módszereket.
Nem kell járatlan úton
haladnunk, mivel az utóbbi években jelentős
tapasztalatra tettek szert a hazai (amatőr) kutatók és széleskörű
külföldi kutatási anyag áll rendelkezésünkre. A tudományos
igényű kutatások egyik legjobban dokumentált példája a
Little Bighorn-i csatatér átvizsgálása-feltárása, mely 1983-1985
között folyt. Ezt nevezhetnénk az Egyesült Államokban folyó
csatatérkutatások iskolapéldájának, hiszen az itt kialakított
módszereket azóta több helyen is alkalmazták. A Little
Bighorn-i kutatásokról több publikáció is napvilágot látott,
azonban a könnyebb hozzáférhetőség miatt az internetes elérést
javasolnám az érdeklődők számára. Érdekes anyagot találunk
a Fallen Timbers-i csatatér kutatásáról. Módszertani
szempontból is nagyon figyelemre méltó a Monroe's Crossroads
feltárása. Németországban a teutoburgi csata helyszínén
folytattak kutatásokat. Hollandiában és Franciaországban az
első világháború nyugati frontjának területét kutatják
csoportok. Örvendetes, hogy az első világháború olasz frontjának
kutatásában része van magyar kutatóknak is. Szlovéniában
Kobarid-Caporetto-ban a helyi kutatócsoport tevékenységének
eredményeként létrejöhetett egy színvonalas múzeum, melynek
elkészítésében a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársai
is sokat segítettek.
Oroszországban a Nagy Honvédő Háború emlékeinek felkutatása
kap hangsúlyt. Ez a munka a hadsereg támogatásával és részvételével
zajlik.
A Little Bighorn-i kutatások során kialakult a csatatérkutatás módszertana, mely a további kutatások során tovább tökéletesedett. Az alap minden esetben egy gondosan kidolgozott hadtörténelmi elemzés az eseményekről, kiegészítve a rendelkezésre álló térinformatikai anyaggal. A legfontosabb feladat a csatatér területének beazonosítása és behatárolása. Elemezni kell, hogy adott környezetben milyen tárgyak jelzik egyértelműen az egykori összecsapást. A teutoburgi csata helyszínén csak egy csata zajlott a római-korban, de a területet a birodalom később sem szállta meg. Így a római korból származó leletek, főleg ha azok katonai felszerelés darabjai, valószínűleg a csata helyére utalnak. A XVI-XVII. századi csatákat a muskétagolyók jelzik, a XX. században pedig a töltényhüvelyek és gránátrepeszek. A legsikeresebben olyan területen kutathatunk, ahol csak egy katonai esemény zajlott és a terület viszonylag érintetlen maradt. A Little Bighorni csatatér nagy része bolygatatlan füves domboldal. Itt célszerű volt a megtalált nyílhegyek és lövedékek pontos helyzetének bemérése is, mivel jelezték a kilövésük irányát. Hazai viszonylatban ritka az ilyen terület. Nagyobb részt mezőgazdasági művelés folyik, rosszabb esetben már beépült. A csataterek egy része több összecsapásnak is helyt adott, ha mást nem is, de második világháborús anyagot találhatunk. Ez a két tény szinte lehetetlenné teszi a XVI. század előtti csaták nyomainak kutatását. Ezek jellemző leletei a nyílhegyek, fegyvertöredékek, sarkantyúk lehetnének, azonban a művelt területek nagyon szennyezettek vastárgyakkal. A későbbiek során továbblépést hozhat a fémkereső műszerek újabb generációja, (melyek képesek előre programozott paraméterekkel rendelkező tárgyak kiválasztására) esetleg a talajlokátorok, melyek segítségével - várhatóan - ásás nélkül láthatunk a felszín alá.
A csata- és hadszíntérkutatás
két típusát különböztethetjük meg:
ˇ eseménytörténeti szemléletű
ˇ térinformatikai szemléletű
Az eseménytörténeti kutatás kiindulópontját valamilyen részletes forrásadat
jelenti. A folyamat szinte teljesen megegyezik a törvényszéki
bizonyítás során alkalmazott módszerrel. Itt három fontos tényező
játszik szerepet: egyrészt a tanúvallomások (források), a
helyszín és a helyszínen rögzített nyomok. A konkrét esemény
leírása esetenként élő adatközlőktől - szerencsés
esetben ilyenkor a szemtanú részt vehet a terepbejárásban is
- de többnyire levéltári forrásokból származik. Figyeljünk
oda, hogy lehetőleg jól elkülöníthető eseménysort
kutassunk, a helyszín a leírás alapján azonosítható legyen
és őrizze az egykori események nyomait. Ebből a szempontból
a lakott területek, szántóföldek, hulladékkal erősen
szennyezett területek nem alkalmasak. Ahol rövid időn belül több
hasonló esemény is lezajlott, szintén nehezen kutatható a
leletanyag keveredése miatt - pl. második világháborús állások,
ahol a front ide-oda hullámzott, egy-egy állás többször is
gazdát cserélt.
Először a forrásadat elemzését végezzük el. Értelmezzük
a terep beazonosítását lehetővé tevő utalásokat, alakítsunk
ki egy koncepciót, hogy milyen nyomok, milyen leletek jelzik a
leírt események helyét. A terepkutatás során az előkerülő
tárgyakat óvatosan ássuk ki. Hagyjuk a helyén és a helyet
jelöljük meg. Erre a célra feltűnő színű számozott zászlócskákat
használunk. A leletanyag mennyiségétől függően, 50x50 méteresnél
nagyobb területet nem érdemes egyszerre átvizsgálni. Miután
a kijelölt területet átvizsgáltuk, megkezdjük a leletanyag
felmérését, vázlaton rögzítését és begyűjtését. A
felméréshez mérőszalagot (2-33 és 20-50 méteres) használunk.
Az egyes leleteket a jelzőzászló számával és a lelőhely számával
jelöljük. (3.24 = a 3. számú lelőhelyen a 24. jelzőzászlónál
található lelet) A lelteket célszerű felszedés után papírba
csomagolni, melyre a lelet számát írjuk. Tisztítás után
alkoholos filctollal a leletre is írjuk fel a számot. Fontos az
odafigyelés és a pontosság, hiszen amit már egyszer felszedtünk
és nem regisztráltunk, az csak egy tárgy, az információ egy
része elveszett. A leletek és a helyszíni nyomok helyét vázlaton
rögzítjük. A nyomokat - lövészárkok, fedezékek, sérülésnyomok
stb. - számmal vagy betűvel jelöljük és adjunk róluk pontos
leírást. Célszerű fényképezni is. A felvétel készítésénél,
főleg azoknál a nyomoknál, leleteknél, melyeket nem tudunk
elszállítani, helyezzünk mellé mércét - a kisebb tárgyaknál
10 cm hosszú műanyag lapot, a centiméterek jól látható jelölésével,
a lövészárkoknál, fedezékeknél 1 méteres mérőrudat deciméteres
beosztással.
Fontos, hogy ne sajnáljuk a fáradságot az alapos felmérésre.
Tapasztalatból tudom, hogy a kutatót is könnyen hatalmába keríti
a "kincskereső láz", amikor nem képes letenni a műszert,
hanem még érdekesebb leletekben reménykedve kutat tovább anélkül,
hogy a felméréseket elvégezné. Egy összecsapás nyomait
rendszerint a kilőtt hüvelyek, fedezékek és az elszóródott
hadianyag jelzi. Általában törött, sérült fegyverdarabok
kerülnek elő, mivel ezek nem képviseltek értéket a zsákmánygyűjtőknek.
Egy marék töltényhüvely a kincskereső számára értéktelen,
de a kutatónak fontos információk hordozója - persze ha
minden adatot pontosan rögzített. A kutatás utolsó fázisa a
kiértékelés. A helyszíni adatokat és a leletanyag elemzésének
eredményeit - pl. a hüvelyekből megállapítható a fegyver típusa
- összevetjük a leírással, mennyiben támasztja alá vagy cáfolja
azt.
A térinformatikai szemléletű
kutatások kiindulópontja a terep. Egy
adott területről gyűjtünk adatokat, annak érdekében, hogy
az ott lezajlott változásokat és azok okait rekonstruáljuk.
Az alapkérdés amire választ keresünk: "Mi történhetett
itt?" - tehát az eseményrekonstrukciós kutatással ellentétben
itt nincsenek információink konkrét eseményről. Ilyen kutatásokra
kerülhet sor, amikor egy adott helyen, erdőben árkok, gödrök,
beásások láthatók egyszerű terepszemlével nem állapítható
meg ezek kora és eredete. Az alapos kutatás tisztázhatja, hogy
katonai tevékenység nyomai vagy csak egyszerű vízlevezető árkok.
Első lépésben összegyűjtjük a rendelkezésre álló térképeket,
légifelvételeket - segít behatárolni az objektumok keletkezési
idejét - és minden más releváns információt, majd a terepen
felkutatjuk és regisztráljuk a leletanyagot. Az értékelés
során elkülönítjük a fellelt tárgyak és jelenségek által
jelzett történéseket, ezáltal egyfajta vázlatot adunk a terület
hadtörténetéről.