A hadtörténelmi kutatások során folytatott terepmunkára az idegen nyelvű szakirodalom két megnevezést használ, katonai-hadi régészet (military archeology, voennaja archeologija) és csatatér régészet (battlefield archeology). A magyar terminológiában célszerű lenne a csata- és hadszíntérkutatás kifejezést használni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen belül jól elkülöníthető három szakterület:

· roncskutatás (harcjármű, repülőgép, hajó),
· katonai létesítmények (erődítések, laktanyák, repülőterek stb.) kutatása
· összecsapások helyszínének kutatása - "küzdőtérkutatás"

Magyarországon az első szervezett-hivatalos csatatérkutatást Papp László régész végezte a mohácsi csatatéren. A több éves nagyszabású kutatómunka eredményeként sikerült rekonstruálni a terület XVI. századi településszerkezetét, és lakossági bejelentés alapján feltárni az első két tömegsírt. A kitűzött cél, a csata "belső kűzdőterének" behatárolása mégsem sikerült, de a kutatások bizonyították, hogy a csatatér nem kutatható hagyományos régészeti módszerekkel, több tízezer négyzetmétert nem lehet, - vagy inkább nem érdemes - kutatóárkokkal átvizsgálni és feltárni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a csatatér nem kutatható, csak a meg kell találni az alkalmas módszereket.

Nem kell járatlan úton haladnunk, mivel az utóbbi években jelentős tapasztalatra tettek szert a hazai (amatőr) kutatók és széleskörű külföldi kutatási anyag áll rendelkezésünkre. A tudományos igényű kutatások egyik legjobban dokumentált példája a Little Bighorn-i csatatér átvizsgálása-feltárása, mely 1983-1985 között folyt. Ezt nevezhetnénk az Egyesült Államokban folyó csatatérkutatások iskolapéldájának, hiszen az itt kialakított módszereket azóta több helyen is alkalmazták. A Little Bighorn-i kutatásokról több publikáció is napvilágot látott, azonban a könnyebb hozzáférhetőség miatt az internetes elérést javasolnám az érdeklődők számára. Érdekes anyagot találunk a Fallen Timbers-i csatatér kutatásáról. Módszertani szempontból is nagyon figyelemre méltó a Monroe's Crossroads feltárása. Németországban a teutoburgi csata helyszínén folytattak kutatásokat. Hollandiában és Franciaországban az első világháború nyugati frontjának területét kutatják csoportok. Örvendetes, hogy az első világháború olasz frontjának kutatásában része van magyar kutatóknak is. Szlovéniában Kobarid-Caporetto-ban a helyi kutatócsoport tevékenységének eredményeként létrejöhetett egy színvonalas múzeum, melynek elkészítésében a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársai is sokat segítettek.
Oroszországban a Nagy Honvédő Háború emlékeinek felkutatása kap hangsúlyt. Ez a munka a hadsereg támogatásával és részvételével zajlik.

A Little Bighorn-i kutatások során kialakult a csatatérkutatás módszertana, mely a további kutatások során tovább tökéletesedett. Az alap minden esetben egy gondosan kidolgozott hadtörténelmi elemzés az eseményekről, kiegészítve a rendelkezésre álló térinformatikai anyaggal. A legfontosabb feladat a csatatér területének beazonosítása és behatárolása. Elemezni kell, hogy adott környezetben milyen tárgyak jelzik egyértelműen az egykori összecsapást. A teutoburgi csata helyszínén csak egy csata zajlott a római-korban, de a területet a birodalom később sem szállta meg. Így a római korból származó leletek, főleg ha azok katonai felszerelés darabjai, valószínűleg a csata helyére utalnak. A XVI-XVII. századi csatákat a muskétagolyók jelzik, a XX. században pedig a töltényhüvelyek és gránátrepeszek. A legsikeresebben olyan területen kutathatunk, ahol csak egy katonai esemény zajlott és a terület viszonylag érintetlen maradt. A Little Bighorni csatatér nagy része bolygatatlan füves domboldal. Itt célszerű volt a megtalált nyílhegyek és lövedékek pontos helyzetének bemérése is, mivel jelezték a kilövésük irányát. Hazai viszonylatban ritka az ilyen terület. Nagyobb részt mezőgazdasági művelés folyik, rosszabb esetben már beépült. A csataterek egy része több összecsapásnak is helyt adott, ha mást nem is, de második világháborús anyagot találhatunk. Ez a két tény szinte lehetetlenné teszi a XVI. század előtti csaták nyomainak kutatását. Ezek jellemző leletei a nyílhegyek, fegyvertöredékek, sarkantyúk lehetnének, azonban a művelt területek nagyon szennyezettek vastárgyakkal. A későbbiek során továbblépést hozhat a fémkereső műszerek újabb generációja, (melyek képesek előre programozott paraméterekkel rendelkező tárgyak kiválasztására) esetleg a talajlokátorok, melyek segítségével - várhatóan - ásás nélkül láthatunk a felszín alá.

A csata- és hadszíntérkutatás két típusát különböztethetjük meg:
· eseménytörténeti szemléletű
· térinformatikai szemléletű

Az eseménytörténeti kutatás kiindulópontját valamilyen részletes forrásadat jelenti. A folyamat szinte teljesen megegyezik a törvényszéki bizonyítás során alkalmazott módszerrel. Itt három fontos tényező játszik szerepet: egyrészt a tanúvallomások (források), a helyszín és a helyszínen rögzített nyomok. A konkrét esemény leírása esetenként élő adatközlőktől - szerencsés esetben ilyenkor a szemtanú részt vehet a terepbejárásban is - de többnyire levéltári forrásokból származik. Figyeljünk oda, hogy lehetőleg jól elkülöníthető eseménysort kutassunk, a helyszín a leírás alapján azonosítható legyen és őrizze az egykori események nyomait. Ebből a szempontból a lakott területek, szántóföldek, hulladékkal erősen szennyezett területek nem alkalmasak. Ahol rövid időn belül több hasonló esemény is lezajlott, szintén nehezen kutatható a leletanyag keveredése miatt - pl. második világháborús állások, ahol a front ide-oda hullámzott, egy-egy állás többször is gazdát cserélt.
Először a forrásadat elemzését végezzük el. Értelmezzük a terep beazonosítását lehetővé tevő utalásokat, alakítsunk ki egy koncepciót, hogy milyen nyomok, milyen leletek jelzik a leírt események helyét. A terepkutatás során az előkerülő tárgyakat óvatosan ássuk ki. Hagyjuk a helyén és a helyet jelöljük meg. Erre a célra feltűnő színű számozott zászlócskákat használunk. A leletanyag mennyiségétől függően, 50x50 méteresnél nagyobb területet nem érdemes egyszerre átvizsgálni. Miután a kijelölt területet átvizsgáltuk, megkezdjük a leletanyag felmérését, vázlaton rögzítését és begyűjtését. A felméréshez mérőszalagot (2-33 és 20-50 méteres) használunk. Az egyes leleteket a jelzőzászló számával és a lelőhely számával jelöljük. (3.24 = a 3. számú lelőhelyen a 24. jelzőzászlónál található lelet) A lelteket célszerű felszedés után papírba csomagolni, melyre a lelet számát írjuk. Tisztítás után alkoholos filctollal a leletre is írjuk fel a számot. Fontos az odafigyelés és a pontosság, hiszen amit már egyszer felszedtünk és nem regisztráltunk, az csak egy tárgy, az információ egy része elveszett. A leletek és a helyszíni nyomok helyét vázlaton rögzítjük. A nyomokat - lövészárkok, fedezékek, sérülésnyomok stb. - számmal vagy betűvel jelöljük és adjunk róluk pontos leírást. Célszerű fényképezni is. A felvétel készítésénél, főleg azoknál a nyomoknál, leleteknél, melyeket nem tudunk elszállítani, helyezzünk mellé mércét - a kisebb tárgyaknál 10 cm hosszú műanyag lapot, a centiméterek jól látható jelölésével, a lövészárkoknál, fedezékeknél 1 méteres mérőrudat deciméteres beosztással.
Fontos, hogy ne sajnáljuk a fáradságot az alapos felmérésre. Tapasztalatból tudom, hogy a kutatót is könnyen hatalmába keríti a "kincskereső láz", amikor nem képes letenni a műszert, hanem még érdekesebb leletekben reménykedve kutat tovább anélkül, hogy a felméréseket elvégezné. Egy összecsapás nyomait rendszerint a kilőtt hüvelyek, fedezékek és az elszóródott hadianyag jelzi. Általában törött, sérült fegyverdarabok kerülnek elő, mivel ezek nem képviseltek értéket a zsákmánygyűjtőknek. Egy marék töltényhüvely a kincskereső számára értéktelen, de a kutatónak fontos információk hordozója - persze ha minden adatot pontosan rögzített. A kutatás utolsó fázisa a kiértékelés. A helyszíni adatokat és a leletanyag elemzésének eredményeit - pl. a hüvelyekből megállapítható a fegyver típusa - összevetjük a leírással, mennyiben támasztja alá vagy cáfolja azt.

A térinformatikai szemléletű kutatások kiindulópontja a terep. Egy adott területről gyűjtünk adatokat, annak érdekében, hogy az ott lezajlott változásokat és azok okait rekonstruáljuk. Az alapkérdés amire választ keresünk: "Mi történhetett itt?" - tehát az eseményrekonstrukciós kutatással ellentétben itt nincsenek információink konkrét eseményről. Ilyen kutatásokra kerülhet sor, amikor egy adott helyen, erdőben árkok, gödrök, beásások láthatók egyszerű terepszemlével nem állapítható meg ezek kora és eredete. Az alapos kutatás tisztázhatja, hogy katonai tevékenység nyomai vagy csak egyszerű vízlevezető árkok. Első lépésben összegyűjtjük a rendelkezésre álló térképeket, légifelvételeket - segít behatárolni az objektumok keletkezési idejét - és minden más releváns információt, majd a terepen felkutatjuk és regisztráljuk a leletanyagot. Az értékelés során elkülönítjük a fellelt tárgyak és jelenségek által jelzett történéseket, ezáltal egyfajta vázlatot adunk a terület hadtörténetéről.