A harctérkutatás eredményeinek felhasználása az egyetemi oktatásban

A szakosztály pécsi csoportja vezetésemmel rendszeres kutatásokat folytat az 1945-ös drávaszabolcsi hídfő területén. A terepbejárások során megtaláltuk és felmértük az egykori tüzelőállások és lövészárkok helyét, felkerestük az események szemtanúit és lejegyeztük az általuk elmondottakat. Mindez a rendelkezésre álló könyvészeti és levéltári adatokkal kiegészítve, az 1945-ös események teljesebb és részletesebb rekonstrukcióját teszi lehetővé. MHTT tagságom mellett a Pécsi Tudományegyetemen történelmet és filozófiát hallgatok, illetve a Modernkori Történeti Tanszék demonstrátora vagyok. Idén azzal az ajánlattal kerestem meg Bruhács Kinga tanárnőt, hogy a II. világháborús szeminárium keretén belül szívesen szervezek a hallgatóknak egy terepbejárást a drávaszabolcsi hídfő területén, ahol a helyszínen ismerhetik meg az egykori eseményeket. A szervezésében Deák Máté volt segítségemre, aki szintén az egyetem demonstrátora és tagja a pécsi csoportnak.

2005. november 4-én reggel érkeztünk meg Harkányba, majd rövid séta után a város szélén álltunk meg, ahol a hallgatók kaptak egy egyszerűsített térképet a hídfőről. Itt vázoltam az 1945-ös összecsapás eseményhátterét, a védők és támadók erejét, taktikáját, a csapatok morálját. Ennek során tekintettük meg azt a folytonos lövészárkot, amit még a szovjetek építettek ki második védőövük részeként és ’45 elején bolgárok szállták meg.

Innen Ipacsfára mentünk tovább. Ehhez a csoportot kettéosztottuk és a hallgatóknak önállóan kellett elnavigálniuk magukat a faluba. Az egyik csapat GPS-t használt, a másik pedig térképet, iránytű nélkül. Úgy tűnhet, hogy ezzel a versenyt eldöntöttük a GPS javára. Korántsem. A terület patakokkal, csatornákkal szabdalt és ritka dolog a híd. Míg a GPS mutatja a cél irányát és távolságát, ezzel a legrövidebb utat, mégsem biztos, hogy ez a legcélravezetőbb. Csak úgy boldogulhat az ember, ha többször megpróbálja magaslatról, esetleg egy fáról átlátni a terepet és ennek függvényében nem feltétlenül követni a GPS által felkínált lehetőséget. A térkép annyi előnyt biztosít, hogy nem kell vaktában keresgélni, ha az ember képes következtetni a helyzetére (környező hegyek, templomtorony), mégis fennáll annak a veszélye, hogy eltévesztjük az irányt, ami időveszteséggel jár. A versenyt, néhány perc különbséggel a térképet használó csapat nyerte.

Ipacsfára érve, rövid pihenőt tartottunk a helyi vendéglőben, ami nem közönséges falusi kocsma, hanem egy kisebbfajta helytörténeti gyűjtemény. Itt kerítettünk sort a korabeli katonai felszerelési tárgyak bemutatására is. Ez nagy sikert aratott a résztvevők körében, akik így kézzel fogható közelségben érezhették a történelmet.

Ipacsfáról továbbindultunk Kovácshidára és út közben lehetőségem volt arra, hogy a csata- és hadszíntérkutatásról beszéljek, illetve meghallgassam a többiek háborús történeteit, amit még a nagyszüleik meséltek. Kovácshidán a hallgatók előzetes felkészülés alapján a harcoló felek járműveiről és fegyvereiről tartottak kiselőadásokat, melyeket a laptopomról vetített archív filmekkel és képekkel tettem színesebbé.

Következő állomásunk egy közeli falu, Drávaszerdahely volt. Itt egy idős úr, akit előzőleg megkértem segített nekünk és kikísért bennünket a közeli földekre és erdőbe. Elmesélte, hogy ő mit tud a harcokról, hol voltak az állások, milyen történeteket hallott. Ez lehetőség volt arra, hogy mindenki egy szemtanútól hallhasson beszámolót a polgári lakosság megpróbáltatásairól, a harcok hevességéről és a háborút követő újrakezdésről. Ezután, egy közeli támpontnál beszéltem a korabeli rohamharcászatról, a védelem és támadók stratégiájától. Ehhez kitűnő helynek bizonyult egy lövészárokrendszer, ahol látszottak a pihenőhelyek, a valószínűleg szakaszparancsnoki bunker, géppuska- és páncéltörőállások. Ilyen keretek között és a segítségemmel mindenki megismerhette, hogy miként épül ki a védelem és milyen lehetőségei vannak a feleknek a harcban.

Már késő volt és eredetileg ennél a falunál befejeztük volna a túrát, de a csapat úgy döntött, hogy menjünk tovább és nézzük meg azokat a településeket is, amelyek magukon viselik az egykori utcai harcok nyomait. Épületek lövésnyomokkal, háborús sérüléseket szenvedett temetők, hősi halottak sírjai, lövészárkok. Drávacsehire fél órás séta után értünk be, miközben elmeséltem néhányat azok közül háborús történetekből, amelyeket korábban a környékbeliektől és katonáktól hallottam. Itt a mai napig vannak sérült épületek, míg a szomszédos Drávapalkonyán a református templomot a mai napig nem állították helyre és elrettentő jelként emlékeztet az egykori harcokra. Már alkonyodott mikor befejeztük a Dráva-túrát.

A résztvevők visszajelzései és személyes tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy eredményes napot zártunk. Sikerült a hallgatókkal megismertetni egy terület háborús mikrotörténetét, személyes benyomásokat szerezhettek a háború kézzel fogható nyomairól, megismerhettek szemtanúkat. Mindezt a terepen folytatott kutatásainknak köszönhetően.

A túra résztvevői voltak: Binder Richárd, Csete Krisztián, Harth Krisztián, Kitanics Máté, Kovács Bernadett, Kranauer Roland, Kőszegi Gábor, Lengyel Gábor, Luka András, Meiszterics Bettina, Sipos Tünde, Szőke Gábor.

Köszönöm a segítséget Bruhács Kinga tanárnőnek, Deák Máténak és Sarlós Istvánnak!

Dávid Ferenc