Az első világháború délnyugati hadszínterén folytatott kutatásainknak 2005-ben külön jelentőséget ad, hogy Olaszország hadba lépésével kilencven éve nyílt meg az olasz-front. Kutatásainkkal a kilencven éve kezdődött harcok résztvevői és áldozatai előtt is tisztelgünk.

Kókay László első világháborús irathagyatékának Tóth Álmos kutatótársunk jóvoltából történt feltalálását követően, 2003-ban fordult az érdeklődésünk a császári és királyi szegedi 46. gyalogezred Isonzó melletti harcainak színhelye felé.

Kókay László 1897-ben született Szegeden. A piarista gimnáziumban tanuló fiatalember 1915 tavaszán, az érettségi vizsga letétele előtt önkéntesnek jelentkezett. A szegedi háziezred brassói kiképző helye, majd a nagyszebeni tisztiiskola után 1915 decemberében, a XVIII. menetzászlóalj második századával vezényelték a 46-os harcoló ezredhez a délnyugati frontra. Egészen a háború végéig katonai szolgálatot teljesített a szegedi alakulatban. Részt vett az ezred Isonzó alsó folyásánál, a Karszt-fennsíkon, majd a Piavénál folytatott harcaiban.

Kókay László a harctéri élményeiről naponta feljegyzéseket készített, amit 1919–1920-ban kemény táblás füzetekbe másolt, így az folyamatos naplóvá állt össze. A négy kötetes naplóból nyomon követhető vált számunkra katonai pályafutása. (Ez úton is hálás köszönetet mondunk a Kókay családnak, külön kiemelve dr. Kókay József és Kókay Ágoston nevét, amiért lehetővé tették számunkra édesapjuk, illetve nagyapjuk irathagyatékának kutatását és publikálását!)

Tervezett helyszíni kutatásainkat a Kókay-naplóban részletesen leírt, jól beazonosítható helyszínekre szűkítettük. Igyekeztünk olyan eseményeket kiválasztani, amelyek általánosan jellemzőek voltak az Isonzónál vívott harcokra, s amelyekről részletes könyvészeti és a levéltári anyag is rendelkezésünkre állt. A fenti szempontokat mérlegelve esett a választásunk - több más helyszín mellett - San Martino del Carsora.

Kókay László olasz frontra kerülésekor a szegediek a Karszt-fennsík nyugati részén, a magyar köznyelvben csak „Doberdónak” emlegetett Doberdó-fennsíkon, az olasz-front leghevesebb ütközeteinek helyszínén, a Monte San Michele alatt, San Martino del Carso (ma Olaszország) falucska nyugati határában voltak védelmi állásban.

A menetzászlóalj beolvasztását követően a II. tábori zászlóalj 6. századának I. szakaszában nyert rajparancsnoki beosztást. 1916. márciusában már részese volt az 5. isonzói csata összecsapásainak. 1916 április-májusában védelmi szakaszukban, a 16. Abschnittban is idegőrlő aknaharc vette kezdetét, aminek a végén a századával szemben lévő olasz állást 1916. május 8-án sikerült felrobbantani.

A keletkezett aknatölcsérért napokon át folyó véres küzdelem kezdődött. Kókay századparancsnoka Heim Géza főhadnagy volt, aki a tölcsér elfoglalásával és megtartásával érdemelte ki az Osztrák-Magyar Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia rend lovagkeresztjét, s hozzá a San Martinói előnevet bárói címmel. A naplóban részletesen leírást kaptunk az eseményekről, amelyek a korabeli első világháborús irodalomban is megjelentek, s a levéltári anyagban is jól dokumentáltak.

A pontos kutatási helyszín meghatározását követően a forrásainkból előkerült vázlatok mellett még az utazást megelőzően informálódtunk a terület jelenlegi helyzetéről. A könnyen hozzáférhető turista térképek beszerzésén túl Zentai László térképész, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének egyetemi docense segítségével sikerült hozzájutnunk a kutatni kívánt területek jelenlegi kis méretarányú térképeihez.

A kiválasztott helyszínekről begyűjtött információk alapján elkészítettük útitervünket. Az utat tavaszra időzítettük, amikor az egyéb időszakokban rendkívül dús vegetáció még lehetővé teszi a területen való tájékozódást és mozgást. A kiutazásra és a helyszíni kutatásainkra 2005. április 13–16. között került sor. Ekkor jutottunk el San Martinóba is.

Az első világháború óta eltelt idő alatt a település és azt körülölelő a táj arculata jelentősen átalakult. Az egykor kopár felszínt ma fás, bokros növényzet borítja. A háború után a település újjáépülését követően megváltozott korábbi utcák és utak nyomvonala. Legfontosabb azonosítási pontunk, a faluból északnyugati irányba kivezető régi gradiscai út és a Monte San Michele felé vezető műút kereszteződésének a helye is megváltozott.

Az egykori 16-os védelmi szakasz és a tölcsér pontos helyének megtalálásában a GPS helymeghatározó rendszer szolgált segítségünkre. A Monte San Michele felé vezető műút jelenleg a lakott területnek is a határát képezi. Jobbra a dombtetőn elkerített családi házak kezdődnek, balra erdős terület. A korabeli térképről betáplált koordináták alapján, a műszer jelzését követve a kereszteződéstől észak felé, a Monte San Michele irányába, majd jobbra (kelet felé) a domboldal teteje felé kellett haladnunk. Ez az irány a falu és a lakott részek felé vitt. Az elkerítetlen domboldalon felkapaszkodva a dombtetőn, a meredek résztől 10-15 méterre a műszer azt jelezte, hogy a helyszínre érkeztünk. Az aknatölcsér nem volt látható.

A közelben álló új építésű ház olasz tulajdonosaival beszélgetést kezdeményezve kiderült, hogy a koordinátákat helyesen adtuk, meg, s a műszer tökéletesen működött: a tölcsér helyén álltunk, amelyet a jelenlegi tulajdonosok a ház építése során töltötték fel. Az egykori tölcsér szélének közelében kertészkedő tulajdonosok lába alatt nem régiben egy kaverna bejárat nyílt meg. Valószínűleg az egykori olasz aknatámadás kiinduló kavernájának a bejárata.

Az alábbi vázlat a korabeli katonai és a jelenlegi térkép egybevetítésével mutatja az aknarobbantás GPS műszer segítségével meghatározott helyét. A szaggatott párhuzamos vonalak az egykori Monte San Michele-i és gradisca felé vezető régi út nyomvonalát mutatják. A vastag folyamatos kék vonal a 16-os védelmi szakaszt ábrázolja, a piros pontvonal az olasz állásokat.

A tölcsér helyének az olasz tulajdonos részéről is megerősített beazonosításakor felemás érzéseink voltak, örültünk, hogy megtaláltuk a helyszínt, amelyet kerestünk, s amelyről Kókay László is írt, ugyanakkor némi csalódást okozott, hogy napjainkban már nem volt látható. Pillanatnyi csalódottságunk elmúlt azonban, amikor a tulajdonos körbevezetett a dombtetőn lévő kertjében, amely maga volt a 16. Abshnitt, a szegedi 46-osok hatodik századának védelmi rendszere. Árkok és betonozott állásmaradványok, kavernák húzódtak a kert mélyén.

A robbantott tölcsér helyének beazonosításakor megtaláltuk a Kókay-naplóban is gyakran emlegetett 6. század parancsnoki kavernáját, amelynek a bejárata közeléből indult valamikor egy homok zsák fal mögötti az út a tölcsérbe.

A kaverna szinte teljesen ép volt, s a korabeli állapotot mutatta a bekötő árok, a szilánkfogó betonfal, a bejárat, a levezető lépcső, a szellőzőnyílás és a boltozat is.

Az alábbi vázlat a 46. gyalogezred 6. századának a védelmi körzetét, a 16. és a szomszédos védelmi szakaszok elkészült és építés alatt álló kavernáit mutatja. Az ábrán „A” jelöléssel szereplő kaverna volt 1916. tavaszán Heim Géza század parancsnoki harcálláspontja. A kaverna levéltárban fellelt metszeti rajza tette lehetővé a helyszínen az építmény pontos beazonosítását.

A ház délnyugati oldalánál, az útkereszteződés fölött még teljesen jó állapotban állnak az olasz betonozott állások, amelyek a tölcsér irányába futottak. Ezek folytatása helyén, a dombtetőn áll ma az új ház, ettől északra a kertben található a feltöltött tölcsér.

Csata- és hadszíntérkutatóként az események írásos dokumentumokból nyerhető ismeretén túl azok helyszínének a megismerése teszi teljes körűvé a hadieseményekről nyert tudásunkat. Az egykori hadszínterek tanulmányozása, a hajdani csatamező bejárásának érzelmi többletén túl, mindig hozhat új információt is, ami gazdagíthatja, gyarapíthatja a tárgyról meglévő addigi tudásunkat.

San Martino del Carsonál a tölcsér helyének, s a 16. védelmi szakasz északi kiugró területének a pontos beazonosítása nyomán a terület délről, az egykori olasz állások felől, valamint északról a Monte San Michele tetejéről nyújtott látványával vált érthetővé, hogy miért volt ez a forrásokból megismert fontos pont a Doberdó-fennsík védelmi rendszerének az egészében. A kis dombtető, napjainkban a házzal a tetején, mint egy bástya emelkedik ki a tájból. A lankás domboldalakat jelenleg borító erdők kiegyenlítő hatása ellenére is feltűnő ez a kiemelkedés a Monte San Michele felé folyamatosan emelkedő tájban. A valamikori kopár domboldalak esetében ez még feltűnőbb lehetett.

A helyszíni kutatás és a látvány adtak magyarázatot arra, hogy miért volt akkora jelentősége ennek kiemelkedő földarabnak, s a rajta húzódó állások birtoklásának, s miért kellett az itt harcoló magyar katonáknak akkora áldozatot hozniuk az itt keletkezett robbantási kráter megtartásáért. A tölcsér helyének megtalálása, a helyszínen beazonosított állásmaradványok, kavernák tették kézzelfoghatóvá, megélhetővé, hitelessé a Kókay-naplóban, az irodalomban, levéltári forrásokban azzal kapcsolatban olvasottakat.

A kutatócsoport tagjai voltak (balról):

állnak: Stencinger Norbert, Hangodi László, Rózsafi János, Dr. Négyesi Lajos, Széphalmi Csaba

elől: Pintér Tamás, Dr. Horváth Ferenc.