ISzU-122-es rohamlöveg maradványai Bajnától délre.

2001 tavaszán Kreskai Lászlóval Bajnától délre folytattunk terepbejárást. Ezen a területen Veress D. Csaba: A Dunántúl hadi krónikája c. könyve szerint páncélos ütközet zajlott le 1945 januárjában. A helyi lakosságtól szerzett információk megerősítették ezt.
A Szomor felé vezető műút bal oldalán húzódó dombsort részben erdő fedi. Az erdő szegélyének egy pontján páncéltest darabokat és egyéb jármű alkatrészeket találtunk. Először arra a kérdésre kerestünk választ, hogy milyen jármű maradványait találtuk meg. Több órás kutatás során sikerült behatárolni a kb. 15x70 méteres lelőhelyet. A leletanyag két területen sűrűbbnek mutatkozott, így nem zárhattuk ki annak a lehetőségét, hogy két jármű maradványait találtuk meg.
A lelőhely talaját 5-10 cm-es mélységben páncéltest darabok, olvadt fémtörmelék, csavarok és egyéb alkatrészek töredékei borították. Szerencsére előkerült két olyan lelet is melyek alapján sikerült beazonosítani a járművet. Az egyik egy 122 mm-es löveg csőszájának egy darabja, a másik pedig egy 65 cm hosszú lánctalpcsapszeg volt. Ezek alapján ISzU-122-es rohamlövegként határoztuk meg a fellelt harcjárművet. Az erdő szegélyén a felszínen hevert a jármű lánctalpának bal első borítólemeze, később pedig előkerült egy felrobbant 122-es lőszer rézhüvelyének hüvelytalpa is.

Jól látható, hogy a csőszáj fele erőszakos behatás nyomán szakadt le (lerobbant) a lövegcső végéről. A külső oldalán látható a csőszájfék felerősítésére szolgáló csavarmenet. Az űrméret megállapításához elég volt egy papírlapra állítani a csővéget, körülrajzolni majd egy körző segítségével megszerkeszteni az eredeti belső átmérőt.

Két 122 mm-es rohamlöveg jöhetett számításba: a SzU-122-es azonban ezt T-34-es alvázra építették - melynek 50 cm széles lánctalpa volt - és az ISzU-122-es mely ISz-2-es alvázra épült, ennek 65 cm széles lánctalpa volt. A 65 cm-es lánctalpcsapszeg alapján sikerült egyértelműen beazonosítani.

Az első vizsgálatok azt mutatták, hogy a következő alkalommal alaposabb kutatásra van szükség, hogy sikerüljön tisztázni a történteket. 2001 őszén Marót Ádámmal és Sonkoly Tiborral (mindketten a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói, tanítványaim) alaposan átvizsgáltuk a területet.

Sikerült megállapítani, hogy két járműről van szó. A terület alapos átkutatása, majd a leletek vázlaton való rögzítése kirajzolta a rohamlövegek helyzetét. A két jármű férdén, csővel Bajna irányában állt az rdő szélén, egymástól 50 méterre. Az első jármű (a falu felőli) helyzetét kirajzolta a lánctalp bal takarólemezének, vezetőgörgők csapágyfedeleinek és a fellelt lánctalpcsapszeg elhelyezkedése. A lánctalp takarólemez közelében került elő a műszerfal fémlemez borítása.

A második jármű homlokának helyzetét két lánctalp-tag jelezte. Elvileg a lelet a lánctalp helyét jelezné, de a megtalált lánctalp-tagban két ép lánctalpcsapszeg volt. Annak nagyon kicsi az esélye, hogy a lánctalpból igy szakadjon ki egy darab. Azonban a jármű homlokrészére volt felerősítve egy több darabból álló lánctalp, ennek két oldalán pedig egy-egy lánctag két csapszeggel. Ezek egyike lehetett a fellelt darab.

Az első járműnél a lánctalp takarólemez közelében páncélromboló gránát darabjait találtuk, a második járműnél pedig egy 88 mm-es gránát darabját. Az első járműtől balra egy jól körülhatárolható területen kb. tenyérnyi páncéltestdarabokból álló mező terült el.

A hátsó jármű mögötti domboldalon hasonló jelenséget tapasztaltunk. Ezekből azt a következtetést vontuk le, hogy az első járművet a bal oldalán érte találat, a hátsót pedig a hátsó részén. Itt a darabok szóródása belső robbanásra utalt. A járművek helyzetét és a becsapódások helyét figyelembe véve a következő történhetett:

A két rohamlövegek a domboldalban az erdő fáinak takarásában foglaltak tüzelőállást. A Bajna-Szomor műút kereszteződését tudták volna hatásosan tűz alatt tartani. A várakozás időszakában a kezelőszemélyzet leállította a motorokat és a járművek mellett táborozott le. A németek felderítették a járművek helyzetét és meglepetés szerűen egy jármű az úton nagy sebességgel haladva a rohamlövegek oldalába, hátába került. Ezután nyugodtan kilőhette őket, hiszen azok csak úgy tudták volna felé fordítani a lövegeiket, ha jár a motorjuk. Januárban az indítás hosszabb időt vett volna igénybe, hamarabb kilőtték őket minthogy ez sikerült volna. A német harcjármű 88 mm-es ágyúval rendelkezett, így Jagdpanther, Elefant és Tigris egyaránt szóba jöhet. En az utóbbit tartom valószínűnek, mivel a forgó toronyba szerelt ágyúval sokkal rövidebb időt vett igénybe a célzás.

2000-ben a rohamlövegek nyomainak megtalálása után Bajnán idős emberektől érdeklődtem arról, hogy tudnak-e valamit az önjáró lövegek sorsáról. Bár több kilőtt járműről tudtak, de ezekről nem. Ezért először arra gondoltam, hogy a terület visszafoglalása után a szovjet hadsereg vontatta el őket. A 2002-es kutatások során előkerült leletek arra utaltak, hogy a háború után szétdarabolták őket és a fémanyagot elszállították. Az első járműnél talált műszerfal borítást valószínűleg kiszerelték a járműből, hiszen nem tartalmazott műszereket. A második járműnél megtaláltuk a váltómű takarólemezét, melyet valószínűleg szintén kiszereltek.

Ez a két lelet esetleg utalhat arra is, hogy a helybeli lakosság vállalkozókedvű tagjai gyűjtögettek, azonban mindkét járműnél találtunk fémsalakot és fémolvadékot. Ez utóbbi pedig a járművek kiégését jelezhetné, azonban a második jármű közelében az erdő szélén a kihajtómű fogaskerekét ástuk ki, melynek fogai közé és hornyaiba karbid cementálódott. Ennek kiszerelése meghaladta volna a lakosság képességét (vagy inkább nem sok értelme lett volna) pedig a helyzete a kiszerelésre utalt. A karbid jelenlétét pedig az magyarázhatja, hogy a szétbontáshoz használt lángvágóhoz karbiddal biztosították a szükséges gázt. Összességében a nyomok a háború utáni szétbontásra utalnak.