Az Isonzo-front nyomait kutatva.

2002. augusztus 12-18. között a Honvéd Kulturális Egyesület szervezésében a Magyar hadtudományi Társaság Csata- és Hadszíntérkutató Szakosztályának kutatócsoportja Szlovéniában folytatott kutatásokat Tolmeintől észak-nyugatra a Mrzli Vrh-en. A hegy az első világháború időszakában rendkívül fontos szerepet játszott a tolmeini hídfő védelme szempontjából. Számunkra az ad neki külön jelentőséget, hogy a 3. hegyi dandár kötelékében a Magyar Királyság területéről sorozott zászlóaljak, - közöttük a 46. szegedi gyalogezred harmadik zászlóalja - harcoltak 1915 májusától, 1917 október 24-ig.
Kiutazásunk előtt azt a célt tűztük magunk elé, hogy felkutatjuk a 46/III. zászlóalj harcainak nyomait. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a Hadtörténeti Intézet Levéltárával ahol Paduschitzki Alfréd, a zászlóalj legeredményesebb századparancsnokának két visszaemlékezését őrzik, valamint a bécsi Kriegsarchiv mellett működő magyar kirendeltség munkatársaival - Bonhardt Attila ezredessel és Kelenik József alezredessel - akik a 3. hegyi dandár anyagáról tájékoztattak és Paduschitzki százados itt található két kéziratos vázlatának másolatát megküldték részünkre.
Kutatásaink tudományos hátterét a Magyar Hadtudományi Társaság, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtörténelem Tanszéke és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum - Dr. Holló József vezérőrnagy, főigazgató és Lugosy József ezredes, múzeumigazgató - támogatása jelentette. Az "erkölcsi" hátteret a 46/III. zászlóalj pátriájában, Szegeden és Csongrád Megyében kerestünk. Megkeresésünkre Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere vállalta a kutatás védnökségét és anyagi támogatást nyújtott, Csongrád Megye Közgyűlésének Elnöke védnökséget vállalt.
A csoport kiutazását és tevékenységét a kutatások fontosságát elismerő szervezetek és vállalkozók anyagi és természetbeni támogatása tette lehetővé. Az autóbuszt a Honvéd Művészegyüttes bocsátotta rendelkezésünkre, a ZMNE hallgatóinak kiutazását az Prof. Szabó Miklós akadémikus, az egyetem rektora és Dr. Szilágyi Tivadar ezredes, tudományos rektorhelyettes támogatta. A budapesti Sapka és Kalap Szövetkezet, a székesfehérvári Lovanger Kft., a keceli Pintér Művek anyagiakkal járult hozzá vállalkozásunk sikeres lebonyolításához. A csoport ellátásához szükséges élelmiszert az Axon Holding, a Nagykőrösi Konzervgyár, a Glóbus Konzervgyár, a bélapátfalvai Fish & Food Kft., a Gyulai Húsipari Vállalat, és a székesfehérvári Cerbona biztosította. Az Egis Gyógyszergyártól vitaminkészítményeket, a Warta cégtől pedig tartós elemeket és zseblámpákat kaptunk. Szomorúan konstatáltuk, hogy megkeresésünket a szegedi nagyvállalatok visszautasították, pedig jól esett volna akár csak jelképes támogatásuk is.
2002. augusztus 12-én csaknem 12 órás út után érkeztünk meg Kobaridba (Caporetto) ahol felvettük a kapcsolatot a helyi múzeum munkatársaival. Az egyeztetések ideje alatt a csoport megtekintette a múzeumot.

A kobaridi múzeum.		Szálláshelyünk felülnézetből.

Ezután Tolminba (Tolmein) mentünk ahol a "Peski" hagyományőrző csoport képviselőivel találkoztunk. A kutatások során elsősorban velük kellett együttműködnünk, mivel a Mrzli Vrh az ő felügyeletük alá tartozik. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően a csoport szállása a Planina Sleme tanyán volt 1450 méter magasan. Ide kellett felszállítani a csoport tagjait és tetemes mennyiségű felszerelésünket egy még az első világháború idején épült úton.

A lakóépület.		A szomszéd.

Hamarosan előállt négy terepjáró és már kapaszkodtak is alaposan megpakolva a nyaktörő hegyi utakon. Estébe hajlott a kipakolás, míg végül gyertyafénynél bújtunk a hálózsákokba, körülöttünk festői rendetlenséggel (ez utóbbi inkább katonaszemmel tűnt annak, egyébként a körülményekhez képest elfogadható volt). Másnap 7 órás ébresztő, reggeli majd csaknem egy órás gyaloglással értük el a találkozási pontot a Mrzli Vrh alatt (1100 m).

Kilátás a Mrzli Vrh-ről.		Vonul a kutatócsoport.

Innen ismét egy rövid 100 méter szintkülönbségű kaptató után álltunk meg a "magyar kápolna" kerítésénél. Ez a "Peski" csoport munkáját dicséri. Még 1917-ben az egyik kavernában a katonák kialakítottak egy kis kápolnát. Hosszú ideig gondozatlanul állt a háború után. Végül a helyi hagyományőrzők kitakarították, az előtte levő térséget feltöltötték és elegyengették, majd korabeli szögesdrót-tartó vasak felhasználásával be is kerítették. A kápolna bejárata melletti sziklafalon hatalmas feszület függ. A keresztet srapnell hüvelyekből hegesztették, fölötte fedezék borító hullámlemez. A sziklafal közepén márványtáblán több nyelven olvashatjuk a festői helyszín véres múltjára emlékeztető sorokat.

Csoportkép a kápolna előtt.

A kavernába lépve, rövid folyosó vezet a kápolna terembe melynek végében áll az oltár. Ennek feliratát olvasva ért az első meglepetés. "Erbaut durch das unter komdo des Major M. Diendorfer stehende K.u.K. Inf. Baon. No. III/46. im Jahre 1917."

Az oltár.		Az oltár felirata.

Talán a sors vezette kezünket, hogy szlovén házigazdáink mit sem tudva a szegedi zászlóalj felé való elkötelezettségünkről, éppen erre az emlékhelyre vezettek bennünket.
Rövid terepszemle után pontosítottuk a további tevékenység rendjét. Három fontos feladatra kellett a csoportot elosztani.
1. A kápolna teremből rövid összekötő folyosó vezetett át egy másik járatba, melynek alját 20-40 cm mély víz borította. A járat másik végén egy beomlott kijárat betöltődése látszott. Ennek a kijáratnak a kivezetését kellett megkeresni kívülről a hegyoldalban.
2. A kápolna közelében egy másik, nagyobb méretű kaverna volt. A kavernát és a bejárati részét kellett kitisztítani, valamint az előtte húzódó árok egy szakaszát feltárni.
3. A kápolna és a kaverna között húzódó ösvényt járhatóvá tenni.
Az első feladatra négyen vállalkoztak. Sztane - a "Peski" vezetője - szerint a kavernák bejáratai egy ember mélységű futóárokból nyíltak, így valószínűleg a kérdéses folyosó bejáratát is az árokban kell keresni. Az évek során a hegyoldalról lemosódott törmelék betöltötte az árkot ezért egy aknát kellett mélyíteni a hegyoldalba. Több órás munka után tekintélyes méretű gödör keletkezett. Ekkor Nyakas Antal hallgató vállalkozott rá, hogy bakancs nélkül átlábal a folyosó jéghideg vizén és belülről szemrevételezi a külső munkák hatását. Titokban már abban reménykedtek, hogy esetleg fény szivárog át a törmelék résein. Sajnos a remény alaptalan volt, még a külső munkák zaja sem hallatszott. Az első nap a gödör tovább mélyítésével telt el.

Az aggregátor beüzemelése a kaverna kutatáshoz.		A vízzel feltöltődött folyosó, a végén az omlás.

Szerdán reggel átgondoltuk a munka tovább folytatását. Az látszott a legcélszerűbbnek, hogy a folyosóból eltávolítsuk a vizet és lehetővé tegyük az omlás megközelítését. Először egy 4 méteres csővel, gravitációs úton csökkentettük a vízszintet, majd a maradékot vödörrel mertük. Néhány óra múlva lefektetett gerendákon eljutottunk az omláshoz (egy megcsúszás után a bakancsom azért tele ment vízzel) és kalapáccsal kopogtattunk a sziklán. A külső oldalon a csoport másik része füleléssel próbálta bemérni a hang irányát. Ki innen, ki onnan hallotta erősebben, de végül Pörge József hallgató által megjelölt hely mellett szavaztak. Ez kb. három méterrel volt följebb az eredeti gödörnél. Délután sikerült egy 30 méteres csövet szerezni, így tovább folytattuk a víz leeresztését. A törmelék bontását Nyakas Antal és Boros Rudolf hallgatók a belső oldalról is elkezdték, de egy idő után le kellett állítani a munkát, mivel a meredeken felfelé tartó járat kiszélesedett és megnőtt az omlásveszély. Késő délutánra egyre biztatóbb lett a helyzet. Az erősebb hangok már átszűrődtek a törmeléken. Csütörtökön bizakodva kezdtünk a munkának. Az éjszaka folyamán a víz szintje látványosan csökkent, a vízből előbukkant gerendákon - az egykori támfal darabjai - már száraz lábbal megközelíthető volt az omlás. A hangok egyre közelebbről hallatszottak, de nem történt meg az áttörés. Mivel ez volt az utolsó kutatási nap, délután egy 1,2 méteres bontórudat ütöttünk különböző irányokba a külső gödörből a törmelékbe. Sajnos nem sikerült áttörni.
A kérdés időközben nagyobb jelentőséget kapott, mivel Sztane az általa megjelölt hely mellett kardoskodott. Először magasságmérővel mérték be a kijárat szintjét az általunk kiválasztott hely alá, majd végül a "titkos fegyver" is bevetésre került amikor varázsvesszővel mérte ugyanoda a kijáratot. Tény hogy a szikla kopogtatásánál torz eredményt adhat, hogy a kő más irányba is vezeti a hangot. A betömődésen átszüremlő hangok azonban a mi elgondolásunkat támasztották alá.
A kápolnától jobbra néhány száz méterre nyílott egy tekintélyes méretű kaverna. Feltételezésünk szerint ez lehetett a 46/III-asok laktanyája. A sziklafalba egy 3 méter hosszú folyosó vezetett, melyből egyenesen egy terem, balra egy körfolyosó mely a terem végébe tért vissza, jobbra pedig egy hosszú folyosó nyílott a következő bejárat felé. A jobb folyosó végén egy áttörés mögött újabb terem volt, mely valószínűleg lövegállásként szolgált egykor. Ennek kijárata fölött "TARJAN" feliratot találtunk.

A nagy kaverna bejárata.

A kaverna főbejáratához széles, mára már betöltődött közlekedőárok vezetett. Ennek kibontását kezdtük meg.

Az árok kibontása.

A leletek jelentős része innen került elő, gyaníthatóan nem eredeti helyzetben. Valószínűleg a kavernát a háború után kirámolták és a haszontalannak ítélt tárgyakat a bejárat közelében szétszórták. Ezek idővel az árokba töltődtek a törmelékkel együtt. Érdekes dolog, hogy jelentős mennyiségű (kb. 50 db.) mannlicher éles lőszer került elő. Három gyár - Berndorff, Georg Roth és Weiss Mannfréd - termékei, de mind 1915-ös évjárat. Kilőtt hüvelyt nem találtunk.

Mannlicher töltőkeret éleslőszerekkel.

Valószínűsíthető, hogy a kaverna környékén harcok nem folytak, pihenőhelyül szolgált, de lőszert tároltak itt. Érdekes lelet volt egy üvegpalack, a talpába gravírozott "TÖRLEY PATENT" felirattal.

A bakancstalp kibontása.		Szuronyhüvely.

Az ösvény kijavítását szükségessé tette, hogy szombaton a kápolnánál ökumenikus istentiszteletre került sor az itt elesett katonák tiszteletére. Bár eredeti terveinkben nem szerepelt, úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a rendezvényen - szerencsére beterveztünk egy tartalék napot, így nem kellett elhagynunk semmit az eredeti programunkból.
A kutatócsoportot szerdán délután felkereste Dr. Holló József vörgy. a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, Óvári Gábor alez. katonai attasé és Dr. Ravasz István alez. a Hadisírgondozó Iroda vezetője. Holló tábornok úr megelégedését fejezte ki és tájékoztatta a csoportot, hogy 10 évre szóló együttműködési megállapodás kidolgozása van folyamatban a régió hagyományőrző csoportjaival és ígéretet tett a kutatótábor anyagi támogatására. A látogatás végén elhelyezte a megemlékezés virágait a kápolna oltárán.
A kápolnánál 9-től 16 óráig dolgoztunk. Szerdán és csütörtökön szlovén vendéglátóink ebédre láttak vendégül csoportunkat.

Ebéd a kápolnánál.		Vége a munkának.

A munka mellett nem feledkeztünk meg Paduschitzki Alfréd visszaemlékezéseiről sem. Csütörtökön a Mrzli Vrh délnyugati lejtőjén 1916 márciusában lezajlott harcok helyszínét azonosítottuk be.

A Mrzli Vrh délnyugati lejtőjén húzódó lövészárokban.

Az 1915 júniusi ütközet helyszíne pedig adott volt mivel az szállásunk, a Planina Sleme körül zajlott, azonban Pörge hallgató éles szemének köszönhetően fontos adattal lettünk gazdagabbak. Szerdán délután ugyanis szürke emléktáblát fedezett fel a tanya fölötti sziklafalon. Miután felmásztunk ide, meglepetéssel olvastuk a feliratot, mely Rizetti alezredesnek a 46/III. zászlóalj parancsnokának 1915 június 2-i hősi halálát örökítette meg. A két helyszín felmérése és átvizsgálása a következő évek feladata lesz.

A szálláshelyünk fölött magasodó hegyoldal.		Rizetti alezredes emléktáblája.

Pénteken, eredeti terveinknek megfelelően Jose Serbec, a kobaridi múzeum igazgatója vezetésével a csoport vállalkozó kedvű tagjai megmászták a 2300 méter magas Krn csúcsot. Itt a kopár kősivatagban még látványosabb nyomokat hagyott a háború. Utunkat gránátrepeszek, szögesdrótboglyák és kavernák kísérték. A Batognyica platója ma is pokoli képet mutat. A háború idején az olaszok szinte erődítménnyé építették a fennsíkot. A monarchia műszaki alakulatai négy aknát fúrtak alá és négy tonna robbanóanyaggal a levegőbe röpítették. Kavernák beomlott lejáratai látszanak a törmelékben, a mélyben ma is türelemmel várják az ott rekedt katonák a szabadulást.

A Batognyica platója, az olasz erődítmény romjaival.		Az egykori aknarobbantás hatalmas krátere.

Jose szerint mi voltunk az első magyar katona csoport 1917 óta akik megmászták a Krn-t. Tartoztunk ezzel a hősöknek.

A Krn (2300 m) csúcsán.

Péntek este a pihenésé és a zivataré volt. Másnap vakítóan kék ég és napsütés köszöntötte a reggelt. Immár "civilben" sétáltunk le a kápolnához, ahol meglepetésünkre mintegy 300 érdeklődő gyülekezett. Többségük gyalogosan jutott fel a hegyre, hogy részese legyen a megemlékezésnek. A rendezvény méltó volt a helyhez és az időhöz. Jól esett látni, hogy kilenc évtized elmúltával is őrzik a távoli földön a magyar hősök emlékét. Az ünnepély egyik pillanata megérintette a magyar szíveket. Ősz hajú idős ember lépett a mikrofonhoz. Egy magyar katonanótát szeretne elénekelni - mondta szlovénul - majd elmondta a nóta szövegét. Néhány ismerős szó után a "Kimegyek a doberdói harctérre" szövegére ismertem. Érezhetően idegen kiejtéssel, de magyarul csendült fel a bakanóta a halálos csöndben. Nagyon szép pillanat volt! Köszönjük!

Emlékünnepély a kápolnánál.		A Tolmini katonai temetőben.

Az ünnepség után lesétáltunk Zatolminba, ahol a buszunk várt ránk. Első állomásunk a Tolmini katonai temető volt, ahol a Mrzli Vrh halottai nyugszanak. Sírkövek sorakoznak katonás rendben, de felírat nélkül. Sajnos a "titói éra" bűne, hogy ismeretlen katonákat csinált a nagy háború hőseiből. A következő évek levéltári kutatásainak feladata lesz, hogy nevesítse halottainkat. Utunkat dél felé vettük az Isonzó partján Görz (Gorizia) felé, ahol remek kiállítás állít emléket az Isonzó-front harcainak. A múzeumlátogatás után már késő délutánba hajlott az idő, de nem mulaszthattuk el, hogy felkeressük a Doberdót. A Monte san Michelén kialakított emlékhelyen álltunk meg egy rövid tisztelgésre.

15 cm-es ágyú a Monte san Michelen.		Alkonyat a Duinói öbölben.

A szombati nap és egyben a hét befejezéseként immár alkonyatban megmártóztunk az Adria vizében a duinói mólón - a Hermada lábánál.