Hangodi László

Két légjáró őrmester emlékére

-Az első világháború utolsó magyar repülőhalottai-

/ Külsővat,1918. november 4. /

 Minden bizonnyal első ízben búgott repülőgépmotor a Veszprém megyeszéli kisközség, Külsővat egén azon a réges-régi őszi napon. A kalendáriumok 1918-at írtak, november volt- egészen pontosan november 4-e s fél óra múlva harangozták volna a delet. A gépmorgás hallatán a falu apraja-nagyja fürkészve tekingetett nyugati irányba, ahonnan az égi jelenség közelített.

                           Aznap hajnalban az antanttal kötött fegyverszüneti megállapodás      hatályba lépése előtt két fiatal magyar repülőkatona a maga részéről befejezettnek nyilvánította az első világháborút. Egy céljuk volt: épségben és minél előbb hazajutni. Az éppenhogy elcsendesült itáliai front Dél-tiroli szakaszán, a Pergine melletti tábori repülőtéren, magányos osztrák-magyar vadászrepülőgép gurult a startra, fedélzetén az 5. Flik állományába tartozó Pilcsik József repülő őrmester-pilótával és Pirkhoffer József  repülő őrmester-géppuskással. Mindketten budapestiek voltak s a hazajutás reményében vágtak neki a hosszú légiútnak.

 Kezdetben minden rendben ment. Graz repülőterén sikeresen landoltak, ahol üzemanyagot vettek fel majd folytatták az utat. Addigi jó szerencséjük Celldömölk légterében hagyta el őket. A motor durrogni kezdett majd a gép irányíthatatlanná válva hirtelen a földbe csapódott, nem messze a Szombathely-Budapest vasútvonal mentén álló 44. számú vasúti őrháztól. Hat nappal később a Veszprémi Hírlap következőképpen foglalta össze a nem mindennapi esetet: „Mindenki hallotta a repülőgép érkezését, de csakhamar a gép különös, ijesztő berregése hallatszott, majd csend lett. Leesett! -mondta az is, aki nem látta, csak a hangot hallotta. Úgy is lett!” Rövid de hihetetlenül drámai jelenetsort láthattak azok a hajdani külsővatiak akik a becsapódás közelében tartózkodtak. Pirkhoffer őrmester a zuhanó gépből ejtőernyő nélküli ugrással próbálta magát menteni. Kis magasságból ugrott, de a térdeire esett és halálra zúzta magát. A repülőgép tőle mintegy 500 méterre vágódott a földbe és a felismerhetetlenségig összetört. A lezuhanó gépben rekedt pilóta is szörnyű halált halt. A veszprémi lap tudósítója szerint csak a hajózó bőrkabátja maradt valamelyest épségben azon kívül: „húscafat és vérloccs” volt. A két repülőhalált halt őrmestert a falubeli plébános azonosította a náluk talált levelek, fényképek és egyéb iratok alapján. A fiaikat hazaváró szülőket is ő értesítette táviratilag.

 Két nap múlva a falu lakosságának nagy részvéte mellett Külsővat temetőjében helyezték mindkettőjüket végső nyugovóra. E két huszonéves fiatal az első világháború utolsó magyar repülőhalottai voltak, hiszen az antant és az Osztrák-Magyar Monarchia között november 3-án Padovában aláírt fegyverszünet hatályba lépéséig még három és fél óra volt hátra mikor lezuhantak. Tragikus história, tragikus sorsok.                                        

Azóta 87 hosszú év eltelt, s ma már hiába keresnénk a két katona sírját vagy a tragédia pontos helyét. A vasúti sínpálya új nyomvonalon fut, de az őrháznak is elenyészett minden látható nyoma. A falu temetője is immár jelöletlenül őrzi a két repülő hamvait. Megkapó látvány a premontrei kanonokrendi apácák különleges hangulatot árasztó síremlékeinek sora , de a két légjáró őrmester nyughelyét nem lelni. Ám Pirkhoffer József és Pilcsik József emlékezete nem merült a feledés homályába. Nevük ott olvasható a falu főterén álló első világháborús emlékmű külsővati hősi halottainak sorában, s mint Tacitus írta: „…de az utódok számára úgy fog fennmaradni, hogy mindig mesélnek majd róla és egyik nemzedék hagyományozza a másikra.”

A fényképek a szerző gyűjteményéből származnak.